2012. május 31., csütörtök

Ágoston fiamról, aki táltosnak született

Wiki szerint a táltos már a magzati korban közvetlen kapcsolatban van a Jóistennel, itt kapja meg azt a „többletet”, ami születéskor fizikailag a többletfogat jelenti. 

Igen, Ágoston fiam foggal született, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. 

A kórházban, ahol született egy orvos sem mondott semmi pluszinformációt az előfoggal kapcsolatban, a zárójelentésben is csak megemlítik, hogy "alul jobb oldalon nyálkahártyával fedett fogat láttunk". Ennyi. Minden orvos szerint - akit kérdeztem erről a jelenségről - táltos lesz belőle. De hogy mit is jelent a táltosság? Különleges képességet. Ennyi volt az összes használható információ, amit megtudtam az orvosoktól erről a jelenségről.



Wiki szerint a táltosok sorsát az Isten eleve elrendelte, valamilyen célja van az életben, ez általában vagy a világ vagy a nemzet megmentése, fizikai vagy lelki értelemben. Táltos lehetett férfi vagy nő is, bárki, hiszen nem az emberek választották vagy oktatták, hanem úgy született. 

A néphit azt tartja, hogy sokáig szoptatják, ami Ágoston esetén nem igaz, mert okos gyerek lévén hamar rájött (nem táltos ikertestvérével egyetemben), hogy a cumisüvegből sokkal gyorsabb jön a tej...

Azt tartják még a táltosokról, hogy csendes, szótlan gyermekek, de korukhoz képest rendkívül erősek. Ez teljesen igaz Ágostonra, aki nagyon jó fiú, csöppet sem hasonlít (gyakran) hisztiző leánytestvéreihez.

Ágoston fogát - mert mozgott neki, és elővigyázatosságból, hogy le ne nyelje -, két hetes korában eltávolították.  

A néphiedelem szerint a táltosok életében sorsforduló a hetedik életév, ha eddig ellopták a fogát, nem lett meg a képessége. Ha ebben a korban eltűnt a háztól, „elvitték a táltosok”. Ekkor tanítja ki a többi táltos a mesterségre, így a közösségbe való visszatérésekor már különleges tudás birtokosa.

Nos, kövezzetek meg, de Ágoston fogát véletlenül kidobtam. Sokáig ott őrződött a pelenkázóasztal kis dobozában, ahol a többi babás kegyszer volt, de egyszer csak eltűnt. Én ugyan nem emlékszem pontosan a "kidobás" körülményeire, de tény, hogy a fog nincs meg. Úgyhogy ezúton jelzem annak, aki el kívánná lopni Ágoston fiam táltos-fogát, hogy A FOG ELVESZETT. 


3 megjegyzés:

  1. :)))) Ez jó! Fogas kérdés, hová lett a fog, de fog-adjunk, hogy fogorvos lesz Ágoston-baby.:))))

    VálaszTörlés
  2. Vagy gyors- és géplakatos :)
    Esetleg munkafékező segédmunkás a Vasúton:)

    VálaszTörlés
  3. Én nem bánom milyen szakmát választ a fiam, csak abban örömét lelje. (Ja, és ne rabolják el hétévesen más táltosok.) :)

    VálaszTörlés