2012. október 16., kedd

A pakolós korszak és tányérrobbantás

Korábban írtam már az ikrek mozgásfejlődéséről, azóta több hónap eltelt és hipp-hopp a pakolós korszak elkezdődött az ikreknél, ami azt jelenti, hogy minden érdekli őket (ami jó) ami megfogható, szájba vehető.  Mindent elrakni előlük nem lehet, nem is kell, mert akkor honnan szerez egy tíz hónapos gyerek tapasztalatot, ha nem közvetlenül érintkezhet a tárgyakkal? Például a radiátor alá imádnak bemászni, és kevésbé értik meg, hogy én miért nem lelkesedem ezért. 

A babák villámgyorsan bejárják négykézláb a lakást, sokszor hagyom, hadd fedezzék fel amit akarnak. 

Fájlalom, hogy a fűszertartó polcom alsó részéről el kellett pakolnom a szép üvegeket, mert valamiért mindig ott kötöttek ki a "lakástúra" végén. 

A babák általában együtt járnak bandázni, és néha úgy tűnik, táncra is perdülnek:

Nagyon aranyosan tudnak együttműködni, ebből valóban látszik, hogy ikrek, holott külsőleg nem igazán hasonlítanak egymásra.

Lassanként előkerülnek a bútorokra való biztonsági zárak, és egyméteres magasságban bababiztossá tesszük a lakást. 

A konnektorokban még benne van a védő műanyag, ki sem vettük a Blanka miatt sem, ami így, közeledve a három éves korhoz elképesztő dolgokat bír művelni másodpercek alatt. Így volt ez tegnap is, amikor Blanka"véletlenül" alágyújtott egy lapos tányérnak a tűzhelyen. A tányér szabályosan robbant, a hanghatás sem volt utolsó:


Ebből is látszik, hogy minél nagyobb a gyerek annál veszélyesebb dolgokat tud művelni...és ez még csak az ikrek pakolós korszakának a kezdete... Úgy érzem, vár még rám néhány hasonló szituáció...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése