2013. október 7., hétfő

A gyermekintézmények dicsérete

Hosszú volt a nyár, bár, egy pillanatnak tűnik, ahogy visszagondolok rá, viszont a három gyerekkel voltak azért élményeim itthon,  és ha a bölcsődére vagy az óvodára gondoltam a kritikus pillanatokban, mindig az jutott eszembe, - amellett, hogy vágtam már a centit, hogy mikor lesz szeptember - hogy áldás szálljon valamennyi gondozónő és óvónő fejére!










Tekerem, forgatom...


Nemrég még arról számoltam be, hogy Ágoston fiamnak szeparációs szorongása van, és esténként úgy kell levakarni magamról krumplihámozóval. Ez a szorongás a nyáron jóval alábbhagyott, de idegenek - vagy nem naponta látott ismerősök - között abban nyilvánult meg, hogy Ágoston belémcsimpaszkodott, markolta a nadrágom szárát vagy a szoknyámat. (Sokszor volt rá példa, hogy úgy főztem, hogy ikergyermekeim kétoldalról csimpaszkodtak belém.) Jelentem ez a szorongásos, vagy anyafüggő állapot egy hónap bölcsibe (családi napközi) járással gyökeresen megváltozott.


Ágoston


Az a fiú, aki az első beszoktatási hét napi másfél óráját szinte végigsírta anyát keresve, most vígan és felszabadultan, nagyfiú módjára egésznapos bölcsődés lett. Visszafogott szerény személyisége látványos változáson esett át, bátran viselkedik a nagyobbacska társaival sőt, akár tettlegességig is fajul merészsége, ami lökdösődésben és akár verekedésben is megnyilvánul. Nyilvánvalóan ennek nem kellene annyira örülnöm, viszont az a tény, hogy az én, inkább visszahúzódónak mondható fiamból a közösséghez való alkalmazkodás előhozta a bátrabbik énjét, sokkal inkább elégedetté tesz, mintha magába roskadva egy sarokban ülne szerénykedve. Nem véletlen, hogy az intelligencia egyik fokmérője is az, hogy mennyire és hogyan tudunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és ebben mennyire leszünk sikeresek. Ez a változáshoz való alkalmazkodás vitte előre az evolúciós fejlődést is. :)  Hiába, aki táltosnak született... hm...

Úgy érzem, Ágoston tökéletesen vette a bölcsődébe kerülésével kapcsolatban az akadályokat, amióta oda jár sokkal jobb az étvágya is, és sokkal érthetőbben kifejezi (elmutogatva az étkezési helyhez vezet) igényét. Nemtetszését is érthetően ki tudja fejezni, olyan szinten veri ki a kezemből a felé nyújtott poharat, hogy igazolva látom a műanyag poharak beszerzésének szükségességét. Ha pedig valamely, számára felkínált étel minőségével nincs megelégedve, úgy azt egyszerűen kilapátolja a járólapra, és teljesen elégedetten mondja, hogy "ne... ne...". Ezért amint elkezdi a kilapátolást a járólapra elveszem előle az ételt, megtörlöm a száját, és kiveszem az etetőszékből.












Nórika

Nórikát nem féltettem a bölcsődébe kerüléstől, ő sokkal inkább közösségi gyereknek számít, mint Ágoston. Nórikát már az első beszoktatási napon ott lehetett volna hagyni hosszabb időre is, sőt, úgy kellett neki könyörögni, hogy ugyan már szíveskedjen lependerülni arról a motorról, hogy mehessünk haza. Olyan gyorsan megtanult motorozni a bölcsiben - igaz, már előtte is tudott - hogy ember legyen a talpán, aki tud utána futni. (Ágoston inkább bébitaxizik, de ő is határozottan gyorsul már...) Örömömre szolgál az is, hogy a bölcsiben még nem jelezték, hogy más gyereket megharapott volna, sőt, Ágostonon is egyre ritkábban fedezem fel Nórika fogsorlenyomatát, pedig volt idő, amikor az esti fürdetésnél négy nagy harapásnyom is volt Ágostonon, sőt, Blankát is megharapta már lila foltosra, dacára a köztük lévő kétévnyi korkülönbségnek. 


Blanka


Blanka legnagyobb problémáját az óvodakezdéssel az jelentette, hogy újra kiscsoportos lett, ugyanis ő évvesztes, és négy évig fogja koptatni az óvodai székét. Azzal természetesen én is tisztában voltam, hogy négy évig fog odajárni, de úgy gondoltam, hogy idén szeptemberben középsős lesz, utána meg kétszer nagycsoportos. Nos, tévedtem, és félretájékoztattam kiskorú gyermekem, aki a szeptemberi évkezdés első napján szembesült azzal a ténnyel, hogy megint kiscsoportos lett. Mivel Blanka ún. vegyes csoportba jár, én nem tulajdonítottam ennek a csoportosdinak túl nagy jelentőséget. Blanka igen. Valamiért Blanka már most is kikéri magának a "kislány" megnevezést, ehhez képest most több ovistársa felsőbb kasztba, középső csoportba lépett. Szerencsére a rugalmas óvónénik megengedik Blankának, hogy a középsősök asztalához üljön. 

Véleményem szerint nagyon sok múlik azon, hogy milyen intézménybe jár egy gyermek, milyen gondozónő, óvónő foglalkozik vele, és ebben nekünk óriási szerencsénk van. A hozzánk nagyon közel eső családi napköziben (bölcsi) és óvodában is nagyszerű, elhivatott pedagógusok dolgoznak. Áldás rájuk még százszor! :)



2013. október 3., csütörtök

Töki pompos

Jelentem, megsütöttem a langalló, langali, kenyérlángos, magyar pizza vagy töki pompos néven futó kelt tésztát, és az eredménnyel nagyon elégedett vagyok. Egyáltalán nem száraz, sőt, inkább szaftosnak mondanám a tésztát, és meglehetősen fokhagymás az íze (nyilvánvalóan a tejfölbe kevert fokhagymától), de nagyon finom!



Köszönöm a receptet, Ildikó!


2013. szeptember 26., csütörtök

Nem mindennapi garázsvásár

Tekintettel megnövekedett méreteimre a héten kiválogattam azokat a ruhákat, amelyek már nagy valószínűséggel az életben nem fognak rám jönni. (Jobb nem ringatni magamat hiú reményben.) A legtöbb ruhát még ma is szívesen felvenném, ha jó lenne a mérete, mivel ezek a klasszikus darabok nem mennek ki a divatból, egy kosztüm tíz év múlva is kosztüm lesz.

Jó arra gondolni, hogy valaha voltam 52 kg, és hordtam 36-os és 38-as méretű ruhákat. Eme bizonyítékokat szeretném most eladni, hogy legyen hely az új ruhák vásárlásához...




Mint tudjuk, minden sikeres férfi mögött áll egy nő, akinek reggelente nincs mit felvennie, viszont ezt a semmit valahol tárolni szükséges. Nos, a mi belső szekrénykapacitásunk - dacára a hatalmas beépített szekrénynek - is véges, ezért kicipeltem ezeket a kis gyönyörűségeket a garázsba, a kocsi elfér az utcán is. 

Nosztalgiával gondolok a Nagy Helga divattervező által tervezett kosztümömre, a sok Marks and Spencer kosztümre, blúzokra, az Emporium kosztümömre, a Párizsban vásárolt selyemblúzomra, a sok Ausztriában vásárolt sportzakómra, a kis szürke kosztümömre, ami narancssárga felsővel nagyon extra tudott lenni. És az a sok 38-as nadrág... Marks and Spencer... A kis 38-as AbOriginal és Sponge farmer... Hüpp-hüpp... Ezektől most megválnék...


Kedves 38-as mérettel rendelkező, kosztümre vagy elegáns ruhára vágyó olvasóm! 

Amennyiben érdekelnek jó minőségű, 38-as méretű, főként klasszikus fazonú kosztümök, fiatalos ruhák, blúzok, nadrágok, amelyek nem mennek ki a divatból, vedd fel velem a kapcsolatot, és gyere el garázsvásáromra!


Az eredeti ár töredékéért, jelképes összegért most a tiéd lehetnek olyan márkás ruhák, amelyektől az eredeti tulajdonosuk nem is szívesen válik meg... :)

Ha a Te méreted nagyobb, mint 38-as, de van olyan ismerősöd, akiről tudod, hogy szeret elegáns ruhákban járni, és a mérete is 38-as, kérlek ajánld figyelmébe ezt a lehetőséget!


Sok szeretettel várom az érdeklődőket időpont-egyeztetés után! Akik tudják a telefonszámomat, azok mobilon is hívhatnak! :) 

A garázsvásár helye: Nagykanizsa
Pontos cím: egyeztetés után!





2013. szeptember 15., vasárnap

Hogyan készítsünk pelenkatortát? - Fázisfotókkal

Pelenkatortát kapni szerintem nagy öröm - ennél már csak az örömszerzés jobb, ami azzal jár, hogy saját kezűleg készítjük el az ajándékba szánt a pelenkatortát. Alkalom mindig adódhat: egyszerű "babanéző" látogatás vagy akár keresztelő formájában.

A legutóbbi pelenkatorta készítését igyekeztem lépésről lépésre lefotózni (itt kérek elnézést a képek minőségéért, de nem vagyok túl jó fotós), kérdések esetén bátran fordulj hozzám bizalommal, ha valami mégsem egyértelmű! :)

Feketeöves pelenkatorta-gyártó révén már van némi tapasztalatom a torták készítésében. Személy szerint már legalább tízet készítettem, általában nem egyedül, mert vannak olyan fázisok, amikor két kéz nem elég, tehát elkél a segítség.

Hozzávalók a pelenkatortához:

Legalább két csomag pelenka (itt Pampers), mert ahhoz, hogy ötemeletes pelenkatorta készüljön bőven kell pelenka.


Egy olyan tálca, amelynek legalább másfél-két cm-es magas pereme van, hogy megálljon rajta a torta. Tulajdonképpen ez a tálca adja a pelenkatorta stabilitását, tehát nem elhagyható, sőt, ez a titka, hogy ne dőljön el. (Beszerezhető általában műanyagot forgalmazó boltokban, de ez itt kivételesen bambusztálca.)


Kellékek:

olló
kapcsozógép
gumi
tixo
4 m szalag (lányoknak rózsaszín, fiúknak kék)
2 nagy ív celofán
beszerezhető: virágboltokban, akárcsak a vastag szalag



4 db tortapapír



Pelenkatorta készítésének fázisai:


Először a két nagy ív celofánt ragasszuk össze tixoval a szélesebbik oldaluknál fogva, hogy egy igazán nagy celofán álljon a rendelkezésre, így könnyebb lesz a végső becsomagolás.

Ennek a celofánnak a közepére helyezzük el a tálcát a négy tortapapírral.

A tálcán szépen helyezzük el az első sor pelenkát úgy, hogy elég szoros legyen, majd kössük meg vékony kötözőszalaggal. (Gumit is lehet használni, ezáltal elég rugalmas lesz az alap, hogy egy-egy pelenkát még bele lehessen tenni a stabilitás miatt. A gumit később le kell venni.)




A második sor pelenkát már hajtsuk félbe, úgy alakítsuk ki a kör alakot, és hasonlóan járjunk el, mint az első rétegnél.



A harmadik sornál már szorosabban helyezzük el a pelenkákat. 



A negyedik sornál már három részre hajtsuk össze a pelenkát.



Az ötödik sornál már kis hengereket formázzunk a pelenkákból, úgy helyezzük fel a torta tetejére.


Ha elkészült az öt emelet, akkor vastag szalaggal kössük át az egyes pelenkarétegeket, hogy ne látszódjon a vékony szalag.


Végül az előre lefektetett celofánt hajtsuk fel, és csomagoljuk be a tortát, a maradék vastag szalaggal kössük át a tetejét.



És a végén ott látható anyukájával hordozókendőben az a baba (Gergő), akinek készült a torta! Gondolom ezidáig már "elfogyasztotta"! 


2013. augusztus 31., szombat

Pirog - hmmm - kóstoltad már?

Kedves barátnőm, Renáta ajánlotta a figyelmembe ezt a pirog receptet (úgy tudom, Ő meg Tomitól hallott róla :)). 

Lényeg a lényeg, a pirog nagyon finom lett, bátran ajánlom kezdő háziasszonyok figyelmébe is.

Hozzávalók:

Tészta:

0,5 kg liszt
2 tojás sárgája
1 tk. só
5 dkg vaj
1 kanál cukor
0.3 l tej
5 dkg élesztő

Töltelék:

3 paradicsom
4 gerezd fokhagyma
10 dkg feta sajt
oregánó
bazsalikom
só

1.) A langyos cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd a tészta többi hozzávalójával tésztát dagasztunk.

2.) Langyos helyen (mosogatóba forró vizet töltöttem, abba helyeztem el a kelesztőtálat) kelni hagyjuk a tésztát, addig apróra összevágjuk a paradicsomot, feta sajtot, a fokhagymát fokhagymanyomóval kinyomjuk.

3.) A megkelt tésztát kinyújtjuk vékonyra (kb. 5 mm).

4.) Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, majd a minden második kiszaggatott tészta közepére halmozzuk a tölteléket.
5.) Összeillesztjük a tésztákat, kis labdákat formázunk belőlük.


6.) Közepesen forró olajban kisütjük.




Jó étvágyat!






2013. augusztus 28., szerda

A Lidl töltött tésztája

Aki ismer, az tudja, hogy nem kedvelem a készételek vásárlását a multiknál, mivel ezek a termékek általában annyi tartósítószert, adalékot tartalmaznak, hogy inkább "műkaja" mint valódi, és annyi közük van a természetes alapanyagokhoz, mint tyúknak az ABC-hez, DE!!! ráakadtam egy igazi gyöngyszemre.

A Lidl valószínűleg új terméke, nincs agyonreklámozva, és az ára sem vészes. Hagyományos sváb töltött tésztáról van szó, és a LIDL hűtőpultjában, a szalámik alatt lehet megtalálni, így néz ki a csomagolása:


Tudatos vásárlóként persze megnéztem, hogy mit tartalmaz: semmi olyant, amit amúgy ne ennék meg: sertéshús, durum búzaőrlemény, só, élesztő, sertésszalonna, paraj, vöröshagyma, alternatív tartásban termelt teljes tojás, étkezési só, fűszerek, petrezselyem, cukor, stabilizátor, trinátrium-citrát, fűszerkivonatok.


Zöldségalaplében megfőztem a kis tészta-táskákat, majd a benne főtt zöldségeket (sárgarépa, petrezselyem, hagyma, fokhagyma, karalábé) lemixeltem, fűszereztem curry-vel, tejfölt adtam hozzá, felengedtem a zöldséglével, és visszapakoltam a sűrű szószba a kis táskákat.

Nagyon finom lett!

Köszi, Lidl! 

2013. augusztus 20., kedd

A világ legegyszerűbb madárteje

Délelőtt a főzés közben madártejet gyártottam, kész szerencse, hogy ráakadtam Ildikó receptjére. Ennél gyorsabban, egyszerűbben szerintem nem lehet madártejet készíteni, a mikrohullámú sütő bevonása a folyamatba pedig zseniális! Eddig mindig tartottam attól, hogy a forró tejben szétfőnek a tojáshabok, ehhez képest a mikróban másfél perc alatt elkészült a gyönyörű, kemény tojáshab. Szívesen megosztanám itt a mikrohullámú sütőkről terjengő hiteket, és tévhiteket, de ezeken a helyen nagyon jól leírták helyettem, tényleg érdemes elolvasni:






Madártej

Hozzávalók:

1 l tej
8 tojás
10 evőkanál porcukor
1 csomag vaníliás cukor (akinek van, egy fél rúd vanília)



Elkészítés:

1.) Egy nagyobb lábasban a tejet felforraljuk 4 kanál porcukorral és a vaníliás cukorral (vagy a fél rúd vaníliával).
2.) A tojások sárgáját a 4 kanál porcukorral habosra keverjük, majd a tejbe engedjük, közben jól elkeverjük, és kis lángon, állandó keverés közben addig főzzük, amíg sűrűsödni nem kezd.
3.) Egy nagy jénai tálba tesszük az elkészült folyékony krémet.
4.) A tojásfehérjékből és a 2 kanál porcukorból kemény habot verünk, majd egy mikrózható tálba tesszük, és 750 W-on 1,5 percig mikrózzuk.
5.) A kemény habot kanállal beleszaggatjuk a folyékony krém tetejére.
6.) Hűtőbe tesszük.

Köszönet a receptért, Ildikó!


2013. augusztus 17., szombat

Főispánné remeke - rácsos lekváros sütemény

A hétvégére való tekintettel megsütöttem Barbi konyhájából ezt a süteményt, mely a tesztelők tanúsága szerint nagyon jól sikerült.



Az eredeti recept szerint zsírral kellett volna készíteni, viszont finom lett Rama margarinnal is. A tészta összeállításához nekem kellett még hozzá egy kis pohár natúr joghurt is. Kihagytam az eredeti receptben szereplő citromhéjat is, és házi ringló szilva lekvárral készítettem. 

Rendkívül hamar elkészülő süteményről van szó, kezdők is bátran próbálkozhatnak vele.




Hozzávalók 24x40 cm-es tepsihez:

20 dkg Rama margarin
3 tojás szétválasztva
1 kis doboz natúr joghurt (1,5 dl)
1 csomag sütőpor
150 g kristálycukor 
500 g liszt (nálam fele sima fele zabliszt)
1 cs. vaníliáscukor (nálam kimaradt)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

150 g porcukor a tojásfehérje felveréséhez
házi ringló szilva lekvár
1 tojássárgája a rács lekenéséhez


Elkészítés:

1.) Az utolsó tétel 150 g porcukor, és a tojásfehérjék kivételével, a többi hozzávalóból tésztát gyúrunk.
2.) A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
3.) A tészta egyharmadát tepsi méretűre nyújtjuk, majd a sütőformába helyezzük.
4.) A tésztát megkenjük vastagon lekvárral, majd a 3 tojásfehérjéből és 150 g porcukorból vert, fényes, kemény habbal is beborítjuk.
5.) A maradék tésztát kinyújtjuk, derelyevágóval csíkokat vágunk belőle és berácsozzuk a sütemény tetejét, majd tojássárgával lekenjük.
6.) 180 fokos sütőben kb. 40 percig sütjük, inkább barnuljon meg jól a tetején a tészta, mert a közepe alul könnyen nyers maradhat!



Köszi, Barbi!

2013. augusztus 13., kedd

Vanish-sel a foltok ellen (nem szponzorált bejegyzés)

Mint gyakorló mosómacinak nem mondom, hogy rémálmaim vannak a gyerekruhákból ki nem jövő foltok miatt, de bevallom, hogy jó néhány ruhát csak azért nem adok a gyerekekre, mert az véglegesen foltos lett, abból már nincs az a szer, amely kiszedi a foltot. Tapasztalatom szerint a leggyakoribb foltokat a gyümölcsök okozzák, ezt követik közvetlenül a paprikás zsírfoltok (pörkölt, gulyás, lecsó). A többi folt eredetét homály fedi, azonban amikor már vasalás előtt látom, hogy foltos maradt a ruha, akár keresztet is vethetek rá, azt már többet rá nem tudom adni a gyerekre.

A hétvégi dinnyeevés sem múlt el folt nélkül, ennek eklatáns bizonyítékát hordozta Ágoston fiam méhecskés trikója, amelyen elvégeztem a Vanish-sel való kezelést. (Több ruhát áztattam egyszerre a Vanish-be, de itt most csak a méhecskés trikóra térnék ki.)


Amint a mellékelt fotó mutatja, Ágoston igazán kitett magáért, hogy mindenhová jusson a dinnyefoltból:


Az előkezelést ezzel Vanish Oxi Action nevű szerrel végeztem, megjegyzem, még akkor, amikor nem száradt meg a folt a trikón:


Az eredmény magáért beszél, a foltok eltűntek:


Köszönöm, Vanish Oxi Action!

2013. július 29., hétfő

Afrika múzeum - Balatonederics

Múlt pénteken a balatonedericsi Afrika Múzeumban voltunk családilag, hogy élményekkel gazdagodjunk. Ez a kép rögtön a múzeum-állatkertbe való bejutás után készült, amikor is egy vállalkozó kedvű fiatal lány összeterelt minket, hogy készítene rólunk családi fotót. (Ekkor a kalapok még a fejen voltak.) Ezt a fotót a látogatás végén átvehettük - tekintve a belépők árát - nem mondom, hogy kedvezményesen. (Lehúzás 1.)



Nálunk már az elkészülés is hosszadalmas, pedig most nincs tél, hogy harisnyanadrág, sapka, sál is játszana az öltöztetésnél, mégis olyan körülményes dolog három gyereket felöltöztetni, hogy mire végzek velük, már el is fáradtam. A saját elkészülésem öt perc (és ebben a fogmosás is benne van), de a kicsikkel sokszor küzdelmes ügy az öltöztetés, főleg, ha Blanka kitalálja, hogy mégsem veszi fel a számára szánt ruhát. Mint óvodás rangidősnek most már kezdem pedzegetni neki, hogy önállósodjon az öltözés terén, de erre nem igazán mutat hajlandóságot, főleg, hogy látja, a piciknek is megjár a saját öltöztetőnő. Ebből a szempontból biztosan lemaradást mutat a kortársaihoz képest. 

Amikor felöltözött minden gyerek, a kalapok is a megfelelő fejekre kerültek, (Ágoston előszeretettel hurcolja a rózsaszín lánykalapot) leültek a lépcsőre, és kérdőn néztek, hogy mikor indulunk már?


Az állatkertben aztán sok érdekes állatot láthattunk, volt teve, kafferbivaly, majom, és még sok más, szerencsére nem éreztük a forróság ellenére az állatok szagát, nagyon szépen ápoltak voltak, a kifutójuk is. Egyedül a kafferbivalyoknál láttam a dagonyában zölden úszkáló (talán alga)-telepeket, de úgy gondolom, ez a nagy nyári hőség miatt még elfogadható.


Blanka persze pónilovagolni akart, ezt tudtuk, hogy nem tudjuk megúszni, hát legyen. (Lehúzás 2.) Szerencsére a tevére nem engedték felülni, mert még nem volt hozzá elég magas.

 

Természetesen a jól bejáratott ugrálóvár sem maradhatott ki az élmények sorából, (Lehúzás 3.) zsiráf alakú volt a felfújható csoda (mi más?). Nórika is bepróbálkozott, szerencsére a néni megengedte felár nélkül, hogy Ő is ugrálhasson. Ágoston komoly férfi lévén ilyen csacska hóbortnak nem hódol, Ő az anyukájával a padon várta, hogy kiugrálják magukat a lányok.



A gyerekek igazán élvezték az állatok közelségét, legjobban a kecskének örültek, mert azt már ismerték könyvből, tévéből, és nagy örömmel ismerték fel, hogy "kekke" van a rács mögött.




Igazán nem akartam ezt a kis képes "beszámolót" a lehúzásokra kiélezni, mégis így sikerült. Pedig a hazafelé úton való ebédelést meg sem említettem. (Előregyártott halászlé, a sült krumpli mellé családi kiszerelésű műanyag ketchup-os tubus, és még sorolhatnám, ha ez a poszt erről szólna...) Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért hiszi minden balatoni vállalkozó, - tisztelet a kivételnek - hogy két hónap alatt kell beszedni azt a hasznot, amit más vállalkozók egész évben terveznek realizálni. (Kis magyar balatoni abszurd: egyszerűen lehetetlen két hónap alatt annyi profitot termelni, hogy a másik tíz hónapra is jusson belőle, mégis ezt célozza meg a többség, mert a szezon rövid, és képtelenek vonzóvá tenni a helyet balatoni strandolási lehetőségen kívül - itt is tisztelet a kivételnek.)